![]() |
|||||||||
A „Magyar Fantázia” nevet kapta a Concerto Budapest és a Magyar Telekom közös szervezésében rendezendő jótékonysági hangverseny, mely június 22-én, kedden lesz a Művészetek Palotájában, ahol olyan neves művészek lépnek fel, mint Keller András, Kocsis Zoltán, Jandó Jenő, Szabóki Tünde, Wiedemann Bernadett, Juhász Tamás és Kálmán Péter és a Muzsikás együttes. Keller András, a Concerto Budapest főzeneigazgatója elmondta: „Amikor láttuk, hogy az országban milyen súlyos a helyzet és hány ember kényszerül az árvíz miatt elhagyni az otthonát, úgy döntöttünk, hogy mi is segítünk, ahogy tudunk. Összefogtunk a Nemzeti Filharmonikusokkal és számos kiváló művésszel, hogy együtt teremtsünk lehetőséget az adományozáshoz. Bízunk benne, hogy a jótékonysági hangverseny nagyszámú látogatót vonz majd, akik egy kellemes estét eltöltve a jegyvásárlással másokon segíthetnek.” A koncert műsorán szerepel többek között Liszt Magyar fantáziája, Bartók Román népi táncok c. műve, Kodály Háry János szvitje, és Beethoven IX. szimfóniája. A koncertre jegyek a Concerto Budapestnél és a Művészetek Palotája jegyirodáiban, valamint internetes oldalaikon kaphatók. A szervezők emellett szeretnék felhívni a figyelmet az online jegyvásárlás lehetőségére is mind a Művészetek Palotája, mind a Concerto Budapest oldalán. |
|||||||||
![]() |
|||||||||




