“ÉGIG ÉRŐ PASZULY „ III. – cél: modell intézménnyé válás
Főszakács: Pressley Ridge Magyarország Alapítvány
A projekt célja a Pressley Ridge magatartásmódosító modellprogram megvalósítása a Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthonban (SKÁID). Célunk a diákotthonban élő gyerekek és fiatalok életminőségének javítása személyes pozitív élményeken keresztül. Ehhez a Kőleves főzéshez a Pressley Ridge modell intézménnyé váláshoz szükséges támogatásokat várjuk!
A Pressley Ridge Magyarország Alapítvány a magatartás- és érzelmi zavarokkal küzdő gyerekek és fiatalok, illetve a családjaik számára nyújt szolgáltatásokat, valamint a velük foglalkozó intézmények és szervezetek számára nyújt alternatív megoldási módokat. Jelenleg négy fő tevékenységi területe van: oktatás, élménypedagógia, Roma programok, valamint képzés és tanácsadás.

A Diákotthonban élő gyerekek, fiatalok A Diákotthonban élő gyermekek és serdülők a lelki egészség szempontjából valamennyien rizikócsoportba sorolhatók. Olyan fiatalok, akiknek az elsődleges szocializációs közegük, a családjuk sérült. A gyerekek és fiatalok gyermekvédelmi felelős, családgondozó javaslatára, illetve a védelembevételi eljárás során kerülnek a Diákotthonba. A fiatalok a hétköznapokat az otthonban, hétvégéket pedig otthon töltik. Mivel a fiatalok a benti gondozást követően visszakerülnek abba környezetbe, amelyből kiemelték őket (mely legtöbb esetben a probléma forrása volt) ezért kiemelten fontos, hogy a benti gondozás ideje alatt, olyan intenzív, fejlesztő programokon vegyenek részt, mely hosszútávon is megőrzi a fejlődésükben elért pozitív eredményeket, csökkentve a droghasználat okozta problémákat és növelve a társadalmi integráció sikerének esélyét.
A Salgótarjáni Központi Általános Iskola és Diákotthon nevelői A Diákotthon nevelőtestülete 8 fős. A nevelők közül ketten részt vettek élménypedagógiai képzésünkön, további 6 főnek biztosítunk lehetőséget a 30 órás akkreditált élménypedagógiai képzésre. A kompetanciafejlesztés hosszútávon a projekt fenntarthatóságát eredményezi, hiszen az elsajátított ismeretek és készségek hosszútávon képessé teszik a nevelőket a probléma hatékony kezelésére.
A projekt módszere, az élménypedagógia Az élménypedagógia a pedagógia speciális megközelítése, amely arra épül, és épít, hogy a gyerek elsősorban mintakövetés útján tanul, domináns mintát követ, elsősorban domináns helyzetekben látott mintát. A domináns helyzeteket előre megtervezett, tudatosan kontrollált körülmények között hozza létre a pedagógus – így teremtve meg a tanulásra leginkább alkalmas pillanatot, melynek segítségével saját tapasztalataikból, élményeikből a résztvevők maguknak bontják ki a tanulságokat. A tervezett tevékenységek minden esetben a gyerek aktivitására, és problémamegoldására alapoznak, kifejlesztve a gyerekben azt a képességet, hogy kreatívan közelítse meg a problémákat, használja már meglévő tudását, és éljen a csoport közös munkájában rejlő lehetőségekkel. Az élménypedagógia célja az attitűd fejlesztése, a készségek és képességek kialakítása.
Témakör: gyermek- és ifjúságvédelem
Határidő: 2010. október 02.
Helyszín: A diákotthon Salgótarjánban van, de az ország egész területéről várjuk a Hozzávalókat!
Megye: Országos
Egyebek:
|
Hozzávalók
Mi: Stáb képzés
Jellemzői: teljes testület képzése
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Fizetés kiegészítés
Jellemzői: hétvégi, esti napokra
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Stáb motivációjához: tárgyi jutalmak
Jellemzői: üdülés, pihenés / vacsora, csapatépítés, külföldi út, repülőjegy Pittsburgh-be a Pressley Ridge központjába
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Nővér, pszichológus, pszichiáter, egyéb szakértők, orvos szakmunkája
Jellemzői: szakmai munka
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Fordítás angol –> magyar, lektorálás, korrektúrázás
Jellemzői: fordítás
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Nyomda, grafikai szerkesztés, tördelés, stb.
Jellemzői: nyomdai előkészítés
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Képzés akkreditációhoz segítség
Jellemzői:
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Képzőhely
Jellemzői: hely a képzésekhez
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: flipchart
Jellemzői: irodaszer képzéshez
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: projektor
Jellemzői:
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: blue tack, ragasztó
Jellemzői: irodaszer képzéshez
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Fénymásolás
Jellemzői:
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Útiköltség / utazás
Jellemzői: trénerek Salgótarjánba, stáb Budapestre
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Internet előfizetés
Jellemzői:
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Domain regisztráció
Jellemzői:
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Mobil telefon flotta
Jellemzői:
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Megjelenés biztosítása pedagógiai, outdoor, és egyéb szakmai lapokban, konferenciákon
Jellemzői:
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Weblap
Jellemzői:
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Web tárhely
Jellemzői:
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: Számítógépek
Jellemzői:
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: tollak, filcek
Jellemzői: irodaszer képzéshez
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: dossziék
Jellemzői: irodaszer képzéshez
|
|
Hozzáadom |
| |
|
Mi: papír, post-it, csomagolópapír
Jellemzői: irodaszer képzéshez
|
|
Hozzáadom |
| |
|
|
Üzenőfal
Új Hozzászólás